Az erdélyi konyhát a kulináris változatosság, az ízek és aromák érdekes ötvözése jellemzi. Az ország területén sehol máshol nem találkozhatunk ilyen jellegzetes ízvilággal, mely a hajdani vidéki életre emlékeztet és az idősek azon leleményességét juttatja eszünkbe, mely által a föld gyümölcseit valódi lakomává változtatták. Az erdélyi konyha szülőföldje több kultúra találkozópontjában található, melyek az évek során megpihentek a dimbes-dombos tájakon.
Rónay Egon, a magyar származású brit ételkritikus szerint a gasztronómia három jelentősebb kulináris koncepciót adott a világnak: a francia, a kínai, valamint az erdélyi konyhát. Erdélyben magyar, román, szász, örmény, zsidó és más etnikumú kisebbségek befolyásolták a gasztronómia előmenetelét. Az erdélyi konyhát többféle különleges húskészítmény gazdagítja. Ilyen a kolbász is, melynek receptjét a különféle közösségek befolyásolták ugyan, azonban mégis sikerült megőriznie identitásának alapköveit.
A hagyományos erdélyi kolbász történelme az idők során elhomályosult. Sokfélesége a földrajzi régiók diverzitásának köszönhető, hiszen mindenik régióra más típusú kolbász volt jellemző: a fejedelmi bánffyhunyadi kolbásztól kezdődően, – amely elnyerte I. Károly magyar király és a XIV. sz.-i erdélyi nemesség tetszését és mely később az ünnepi lakomákon elmaradhatatlanná vált -, egészen a Hunyad megyei virsli kolbászig, mely egy többszáz éves helyi recept alapján készült.
A kolbászok különböző húsok párosításából születnek: a sertéshúst gyakran ötvözik kecske-, marha-, bárány-, vaddisznó-, medve-, vagy éppen szarvashússal. Az ország bizonyos részeiben, valamint Magyarországon is fűszerpaprikát adnak hozzá a kolbászhoz, mely egy szép vöröses színnel ruházza fel a húskészítményt.
A kolbász egy olyan termék, mely hosszú ideig megőrizi szavatosságát, ha megfelelően füstölve és szárítva van. A nyersanyag minősége fontos, mert a végső termékbe olyan anyagok kerülnek, amelyek biztosítják, a biológiai folyamatok megfelelő működését az emberi szervezetben.
Az erdélyi falvakban, helyenként az volt a szokás (és ez néhol még mai napig így működik), hogy közvetlenül disznóvágás után vékony kolbászokat készítettek a sertés húsából, melyet helyi ízlés szerint fűszereztek és melyet néhány napra alacsony hőfokon füstre tettek. Később, száraz, hűvös helyre, lécekre akasztották az éléskamarában, hogy kellőképpen kiszáradjanak. Minél hosszabb időre hagyták száradni, a kolbász annál ízletesebb lett.
Bizonyos helyeken vastagabb kolbászokat is készítettek, viszont ezeket füstölés előtt két deszka között összepréselték. A kolbász töltelékbe disznóhús került, melyekről letisztították az inakat, majd a húsnak megfelelő mennyiségű szalonnával összekevertek. Különféle fűszerekkel, fokhagymával, sóval, borssal és pirospaprikával ízesítették. A titkos hozzávalók mértékének ismerete mellett szintén fontos odafigyelni arra, hogy milyen minőségű húsból készül a kolbász. A szabad levegőn, természetes táplálékkal nevelt állatok sokkal omlósabb és ízletesebb hússal rendelkeznek.
A Petrynél a helyi gazdák által nevelt és táplált állatok húsát használjuk. A hús kiemelkedő minősége erősíti a termék tökéletes ízvilágát. A Petry kolbász régi, családi recept alapján készül és többgenerációs hagyománnyal rendelkezik.