Telt-múlt az idő s a kisfiú, akit Péter néven emlegettek a kis erdélyi városkában, valódi ifjonccá cseperedett. Dolgos, szorgalmas, szép szál legénnyé vált, aki még mindig imádta a hűvös, téli napokat amikor reggeltől napestig elszórakoztak barátaival a környékbeli dombokon barangolva. Egy nap azonban, amikor Péter épp szánkózni készülődött, az apja így szólt hozzá:
– Fiam, ma elmarad a szánkózás és a móka. Velem jössz, ugyanis Sanyi a mi disznónkat vágja éppen és szüksége van némi segítségre.
Péter megtorpant és hirtelen visszaválaszolt:
– De édesapám, én nem akarok semmiféle disznóvágásra menni! Már várnak a fiúk a kapuban és egész nap tűzifát fogunk gyűjteni az erdőből Samu családjának, mert anélkül maradtak.
Az apa ráförmedt: – Nem mész sehova fiam, a saját családod szorul most segítségre! Na eriggy, húzd a csizmád és tüstént indulunk is!
Nem kellett messze menni, hiszen Sanyi bácsi csupán két házzal arrébb lakott és amint kiléptek a kapuajtón, máris meglátták a sok sürgő-forgó embert, akik segédkezett a feladatok elvégzésében. Amint odaértek, Péter elsőre meghökkent a látványon. Az iparkodó kezek sokasága, az erős illatok és a hangoskodó falubeliek kissé megrémisztették.
Azonban mielőtt megfutamodott volna, odalépett hozzájuk az őszintén mosolygó Sanyi bácsi, aki üdvözölte Pétert és belekarolt, hogy körbevezesse. Péter gyerekkora óta ismerte a korosodó Sanyi bácsit és nagyon jól tudta, hogy ha finom húsokról volt szó, nála lehetett a legjobbat kapni a városban.
Sanyi bácsi híres volt tréfás modoráról és a legkomolyabb mészáros mesterséget is úgy mutatta be, hogy menten elmosolyodott bárki emberfia. Péterrel együtt az összes asztalt végigjárták és Sanyi bácsi végtelen türelemmel és mókás egyszerűséggel elmagyarázott a legénynek minden egyes lépest. Amikor a legutolsó asztalhoz értek, néhány darab tepertőt emelt ki a sercegő olajból és így szólt a fiúhoz:
– Figyeld csak meg Péter, hogy a frissen sült, ropogós töpörtyűnél finomabb csemege nincs is a világon! A recept viszont, ami miatt ilyen isteni íze van szigorúan titkos! De lehet, ha majd egyszer, amikor nagyobb leszel, elmesélem neked a valódi házi töpörtyű titkát.
Sanyi bácsi szavai még sokáig visszhangoztak Péter fejében. A legény csillogó szemekkel tért haza és teljes lelkesedéssel mesélt édesanyjának az aznapi disznóvágás kalandjairól mindaddig, míg apja lefeküdni nem küldte azzal érvelve, hogy másnap ismét iskola van.
Reggel Péter messze elkerülte az iskolát és egyből Sanyi bácsihoz ment. Az öreg mészáros elsőre mérgesen leszidta amiért meglógott az iskolából, majd úgy döntött, próbára teszi a legényt és odarakta kolbászt tölteni. Néhány szónyi magyarázat után magára hagyta a fiút, hogy bajlódjon a feladattal, majd kiment az udvarba, hogy szerezzen be egy csirkét a napi húsleveshez. Amikor azonban visszatért, leesett az álla. A gyermek az egész kolbászt elkészítette, amit hátrahagyott számára és még micsoda szakértelemmel!
– Hát fiam, te egy őstehetség vagy! – kiáltott fel Sanyi bácsi.
Péter ezentúl nap mint nap ellátogatott az öreghez, aki szívvel-lélekkel tanította a mészáros mesterség legféltettebb titkairól, szakszerű metódusairól és elképedve figyelte, amint a legény egyre ügyesebb és ügyesebb lesz túl nagy erőfeszítés nélkül. Péter úgy érezte, hogy végre megtalálta azt a feladatot, amit valójában neki szántak az égiek és minden nap fáradtan, de boldogan tért haza.
Egyik este azonban édesapja maga elé hívatta és mérgesen így szólt:
– Péter fiam, találkoztam a tanítóddal, aki szerint egész hónapban az iskola felé sem mentél. Mit jelentsen ez?
– Édesapám, de hiszen nincs már szükségem iskolára! Sanyi bácsi a szárnyai alá vett és ő maga tanítja meg a mészárosmesterség fortélyait! A legjobb mestertől tanulhatok az egész városban és közben azt csinálom, amit ténylegesen szeretek! – válaszolta csillogó szemekkel Péter.
– Hogy az én fiam? Mészáros legyen?! SOHA! Fiam, hétfőtől visszatérsz az iskolába és továbbtanulsz. Te jegyző családból származol! Apád is jegyző, nagyapád is az volt, meg dédnagyapád is és te is az leszel! Nem vesztegetheted el az életed egy ilyen mesterséggel, amibe egy hónap múlva beleunsz!
– De édesapám, én nem akarok jegyző lenni és nem is leszek az! Nem nekem való a hivatali munka, én mészárosnak születtem! – azzal kiviharzott a konyhából és egyenesen Sanyi bácsi felé vette az irányt.
Sanyi bácsi pátyolgatta a legényt, bátorította, de sehogy sem sikerült jobbkedvre deríteni a megbántott Pétert. Ekkor támadt egy ötlete. Átlépett a másik szobába, majd rövid időn belül egy barna papírba csomagolt ajándékkal tért vissza és így fordult a legényhez:
– Péter, tudnod kell, hogy ez csak kis akadály az életedben, melyet holnap-holnapután már el is felejtesz. Katonadolog ez, hamar elmúlik. Amikor azonban életed fordulópontjához kerülsz és úgy érzed, hogy nem találnád a kiutat, bontsd ki ezt a kis ajándékot, hiszen ez minden helyzetre kifogástalan megoldást kínál! Meg kell ígérned azonban, hogy csak akkor nyitod fel a csomagolást, amikor valóban nagy gondban vagy és szükséged van egy igaz barát segítségére. Ne feledd, hogy ebből az ajándékból csak egyetlenegy van a világon, úgyhogy jól becsüld meg és vedd hasznát a mindennapokban is! Most pedig eriggy innen, anyád már biztosan idegeskedik miattad!
